Keresztes Ildikó: "Nem vagyok túlságosan optimista ember - nem is értem, hogy miért. A baráti köröm ezért mindig le szokott szidni, hogy annyi jó dolog történik velem folyamatosan, évek óta - biztos megérdemlem. Remélem, hogy így van. Isten hívő emberként remélem, hogy jókat teszek, és ezért kapok jókat. Nagyon sok öröm ért az utóbbi években - kezdve a lemezeim sikereitől, az X-Faktor teljesen új tapasztalatáig. Öröm a színház - hogy még mindig jelen van az életemben -, a fellépéseim, a zenekarom, a családom...


Éltem a hétköznapi életemet - mentem a zenekarral fellépni, mentem a színházba -, és egyszer csak felhívtak a tv csatornától, hogy szeretnének behívni egy Castingra - arra már nem emlékszem pontosan, hogy akkor már elhangzott-e a név, hogy X-Faktor, vagy csak az, hogy valami tehetségkutató. Bementem egy Castingra, ahol találkoztam három másik személyiséggel - itt azért a színészektől kezdve, a rendezőn át, a koreográfus, és a rádiós személyiségen, énekeseken, zenészeken keresztül mindenki megfordult. Leültettek minket, négyünket egy televízió elé, lejátszottak tehetségkutatókat, és nekünk értékelni kellett a produkciókat.


Engem igazán fel sem zaklatott ez az egész, valahogy úgy voltam vele, hogy bemegyek szívesen, de nem tudom mit kell ezzel kezdeni. Gyanús volt, amikor már ötödször is visszahívtak, és kezdték pedzegetni, hogy akkor lehet, hogy én lennék az az ember, akit ki szeretnének választani... Akkor én természetesen elkezdtem egy őrült szervezést a színházzal, felhívtam az igazgatónőmet, és mondtam, hogy itt van ez a lehetőség, és ez azt jelenti, hogy nem fogom tudni elvállalni a szerepeket, stb. Majd azt mondták nekem, hogy köszönik szépen, nagyon jó voltam, de mégsem. Akkor vissza az egész, megint felhívtam az igazgatónőt, aki nagyon cukin állt a dolgokhoz - és tényleg nagyon hálás vagyok neki, hogy ezek után nem rúgott ki -, mert azt hitte biztos, hogy egy Kész átverés show-n vesz részt. Mondtam neki, hogy akkor mindent vissza, mert mégsem én. Eltelt egy hét, és felhívtak újra, hogy mégis csak én kellek. Akkor azt mondtam, hogy tudom, hogy ugyanennél a csatornánál mennek az átverős műsorok, úgyhogy jó lenne ha... Mondták, hogy nem, ez most már komoly.


Így csöppentem ebbe bele, de én nem tudtam, hogy mivel jár ez az egész.

Csináltam egy új lemezt, ami már nem feldolgozás, hanem teljesen önálló lemez - ez már nagyon váratott magára. Egy svéd zeneszerzővel, és Horváth Attilával, akire 20 éve vágytam - azóta, hogy megérintett a zene. Most ez is megvalósult, és nagyon boldoggá tesz, bár a sors iróniája, hogy a kiadóm pont ezzel a lemezemmel nem túlságosan foglalkozik."

Korábbi Sztárportréban - Homonyik Sándor: Itt meghallgatható „Leesett az első hó - és meg is maradt! Budapestről 8-9 évvel ezelőtt, egy kis falucskába költöztünk, Nógrád megyébe. A környezetváltozás az egész családnak jót tett, nagyon szeretünk itt lakni. Pici falucska, 500 lakója van, és nagy szeretettel fogadtak bennünket. Azt hiszem sikerült asszimilálódnunk itt a településen – sok barátunk van, a gyerekek között is, az idősebbek között is.


Ami a legnagyobb öröm, hogy egészségesek vagyunk - úgy néz ki. Nemrég újíttattam meg a jogosítványomat, és ez mindenféle orvosi vizsgálattal is járt. A leletek azt mutatják, hogy nincs semmi baj – hála Istenkének. Jó erőben vagyunk, tele energiával - annak ellenére, hogy múlnak az évek. Soha nem unatkozom: A fellépések mellett mindig van elfoglaltságom.


Most már 50 elmúltam, de azt lehet mondani, hogy a bennem levő energiából bőség van. Nagyon szeretnék új dalokat – talán ebben az évben. Egy szerző gárdával dolgoztam régen is, és most is velük szeretnék: Menyhárt János, Demjén Ferenc, Miklós Tibor – még velük kell egyeztetni pár dolgot. Mindig olyan dalokat írtak nekem, amik nagyon találóak voltak. Tudják a képességeimet, nem is kellett igazán elmondani, hogy milyet szeretnék, mert mindig készen kaptam a dolgokat.

Három fiam, és egy lányom van, akik szépek, jól sikerültek, egészségesek, jól tanulnak, és én is egészen jól bírom magam… Sok, nagy dolog nem kell a boldogsághoz – van egy reklám, hogy néha egészen pici dolgokon múlik a boldogság… A gyerekek például, egy ilyen örömforrás.

Mindenki érzi a nehézségeket a körülöttünk lévő világból, de ez mindig is így volt. Mióta az eszemet tudom, nekünk mindig azt mondták: Majd holnap lesz jobb, majd holnap, holnap… És lassan eltelik az életünk, és mindig egy holnapra várunk, de azért meg kell érezni a mában is a szépséget."

Homonnay Zsolt: Itt meghallgatható "A legutolsó örömhír az volt, hogy a nagyobbik fiam focizik a Telki Fc-ben, az U9-es csapatban, és sikerült egy borzasztó nagy gólt lőnie egy támadásból.


Gyökeresen megváltozott az egész életünk, időbeosztásunk, és az egész viszonyunk a dolgokhoz - a gyerekek lettek a legfontosabbak az életünkben. Felváltották az esti sokáig elmaradásokat az otthoni sütések, főzések, társasjátékozások. Most már a dolgokat mi úgy szervezzük, hogy minél több idő maradjon együtt, a családnak. Amikor otthon vagyunk, együtt vagyunk, akkor maximálisan rájuk koncentrálunk.


Hála Istennek a munkám megmaradt nekem is, Lillának is. Megpróbálunk nem rossz gondolatokat továbbvinni magunkban, hanem arra koncentrálunk, ami a dolgunk - azt tesszük, csináljuk, és abban megtaláljuk az örömünket, ami éppen aznapra jut. Azt hiszem, hogy minden napra jutnak bőségesen örömpillanatok, örömforrások, és egyszerűen nem szabad, hogy az ember ne vegye észre őket - nem szabad, hogy a rossz hangulata, rossz kedve, vagy a pesszimizmusa ezektől is megfossza.

Én azonnal azt gondolom, ha valamilyen rossz gondolat van, hogy mi az ami jó, és mi az ami ezt a rosszat jobbá tudja tenni. Nem minden rossz véletlenül jön, tehát inkább azt nézem, hogy ebből mi fakadhat, ami majd jó lesz. Én azt hiszem, hogy az ember alapvetően jóra van hangolva. A saját lelkét is ennek tükrében jóra kell hangolnia, és akkor valahogy ezek a jó dolgok tapadnak majd, vagy észreveszi, vagy kicsit be tudja vonzani – ez szerintem fontos, ez hozzáállás kérdése.


Nálam a könny akkor jelenik meg, ha valami rosszul sikerül. Ha valamin meghatódom, vagy valami megbánt, vagy valami nem úgy sikerül, akkor inkább megjelenik a könny... Nálunk az öröm, az inkább egy eufórikus jókedvbe, már majdnem egy mámoros tombolásba tud csúcsosodni – legyen az foci, korcsolyázás, lovaglás, bármi. Szoktunk lovagolni a budai hegyekben, és amikor szétnézek: Micsoda gyönyörű vidék, komolyan mondom, ha nem itt laknék, ide kellene költözni."

Korábbi Sztárportréban - Lang Györgyi: Itt meghallgatható "Elvetemült kézilabda rajongó lettem - meccsre járok, nagyon erős szurkoló vagyok. 2012-re az egyik vágyam, hogy bekerüljek egy mérkőzés közvetítésbe, lehetőleg tévébe.


Idén 55 éves leszek. Ha visszagondolok arra, hogy én amikor tizen-, huszonéves voltam, akkor nekem egy ötvenvalahány éves ember tulajdonképpen öregnek tűnt. Sőt, tizenéves koromban már a 28 évesnél sem tudtam, hogy csókolommal köszönjek, vagy ne. De most egyáltalán nem érzem, hogy egy ötven fölötti embernek a halálra kellene készülnie. Aktív vagyok testileg, lelkileg, szellemileg, érzelmileg, úgyhogy ez most teljesen jó időszak.

Szabolcs: Van amikor csókolomot köszönnek neked?
Sajnos már igen, de mivel egy kövér bálnát, akinek kék a haja, még a gyerekek sem mindig vesznek komolyan, egyszer elég azt mondani: Nyugodtan nyomjad, hogy szia. A hajamon sokat gondolkoztam, hogy mi lesz, ha majd 60 éves leszek, vagy 70... Akkor is kék lesz, mert nekem így tetszik - mindig kék. Nyilván, amíg a Pécsi Színházban voltam, addig nem volt kék, de most már csak kék. A kék a kedvenc színem, és a sárga. A lakásom is oly tarka, oly színes, hogy nem feltétlenül egy felnőtt emberhez illik.


Bika jegyű vagyok, az elmúlt év egy "tartsunk ki, majd lesz jobb" című év volt. Az ideire azt mondják, hogy a bikáknak nagyon jó lesz! Nagyon rajta vagyok, hogy visszahozzam azt, ami az életem színvonalát javítaná, hogy kicsit többet tudjak járni. Különböző tornázásokat csinálok, járnak hozzám ketten masszírozni, illetve bioenergetikailag beleszólni a szervezetembe. Úgy érzem, hogy én ezt most jobban akarom mint eddig, és ez sokat segít majd a megoldásban.

Pa-Dö-Dő-zöm, fellépünk, írok, olvasok, színházba járok. Van új lemezünk, az a címe: Hozott anyagból. Egyetlen önálló számunk van, a többi 17 pedig már mind valakinek a száma - amikre régóta vágytunk, és most elénekeltük."

Mary Zsuzsi: Csöndben…

„Ülni a konyhában úgy, hogy semmi nem szól, csak ülök, és nem gondolok semmire, ez eleinte lehet ijesztő, de később annyira megnyugtató, és úgy rendbe hozza az embert, hogy az valami hihetetlen. Egyedül lenni, tulajdonképpen egy óriási kincs, ha megtanulod azt, hogy te ki vagy. Meg kell önmagam ismerni ahhoz, hogy el bírjam magam viselni. Miért várom el valakitől, hogy engem kedveljen, vagy megszeressen, ha én önmagammal, egyedül nem tudok meglenni. Meg kell tanulni azt, hogy bennem van az a valami, ami boldoggá tesz.

Minden emberben két lény lakozik, akik vitatkoznak. Sokszor én ezt szó szerint megélem, hogy az egyik igent mond valamire, a másik pedig nemet - én meg fülelek, hogy melyik fog győzni. Két lényem vitatkozik egymással: Az egyik az okos, a másik pedig a gonosz. A gonosz szeretne győzni - annak könnyebb a dolga, mert az emberek általában lusták ahhoz, hogy saját magukat egy kicsit több energiával boldoggá tegyék. Inkább azt mondják: Föl sem kelek, maradok az ágyban, az egész élet nem ér semmit… És ez nem igaz! Ott van a másik énem, amely azt mondja: Na, most aztán ki az ágyból, ugrás, csináld, futás fel a hegyre!