Sütő Enikő: "Volt egy olyan könyvem, amit ha kihajtottam, akkor megjelent a könyvből kiemelkedve például egy kastély. A Csipkerózsika mindenképpen a kedvenc meséim egyike volt. Szerintem a legkomolyabb filozofikus üzenete a meséknek van, hihetetlenül jól megfogalmazza a mese a maga szimbólumrendszerével az életet.

Minden mesében megjelenik a jó és a rossz, a fény és az árnyék, illetve megjelenik a döntés lehetősége. Megjelenik egy olyan pont, amikor az embernek - vagy a főszereplőnek - úgy tűnik, hogy most aztán vége, és utána egy kedvező fordulat...

Ez számomra azt üzeni, hogy a világ nem csak jóból áll - például én gyerekkoromban azt hittem, a boldogság azt jelenti, hogy minden helyzetben mindenki mosolyog. A mesék szembesítettek azzal, hogy ez egyáltalán nem így van, hanem vannak helyzetek, amikor a legjobbaknak is lefelé görbül a szája, és ez abszolút az élet része.

Mesés fordulatok...

Egyrészt abban hiszek, hogy minden megoldódik egy idő után magától, másrészt pedig abban is hiszek, hogy minden ember megírja a maga élete meséjét már 3 éves korára, és onnantól kezdve indul el a fő csapás irányában - szinte ez által vezetve. Az biztos, hogy az én életem meséjének fő motívuma az volt: Csak unalmas ne legyen!

Az én életem akkor veszi mindig a legnagyobb fordulatot, amikor már az ember csak úgy legyintene, és letenne róla. Jobbára az is az életem gyakorlata, hogy ha valamit elengedek - de igazándiból, jó szívvel -, akkor kapom azt meg." Folytatás, és további részletek adásban!

Bocskor Bíborka és Király Viktor

Itt meghallgatható

Mese Portré:

Király Viktor: „Nem voltam az a tipikus mesés gyerek: Amit mindenki szeretett - Tom és Jerry, Tapsi Hapsi -, nekem annyira nem tetszettek, még gyerekkoromban sem. Kicsit bugyutának tekintettem őket, és idegesítő is volt a sivatagban rohangáló kismadár - a Gyalogkakukk -, szegény prérifarkas mindig megszívta. Gyerekkoromban az akciós rajzfilmeket szerettem: Superman, Batman, G.I. Joe. Volt Superman-es pizsamám, és egyszer szülinapomra kaptam egy Superman-es alsógatyát.

 

 
Amilyen meséket most nézek - animációs filmeket -, azok inkább a humoros animációk, mint például a Shrek, vagy a Csizmás Kandúr. Ezek nagyon jópofák, mert ahhoz képest, hogy animáció, és rajzfilmnek számít, felnőttek is nézhetik, tele van humorral, poénokkal.”

Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground): "Nagyon szívesen mesélek most, az Alföldön vagyunk éppen kenutúrán, egy hintán ülök a vízparton, és olyan csodálatos az egész világ innen nézve: Nyílnak a pitypangok, láttam szürkemarhákat, és itt van egy Szotyi nevű kutya - zajlik az élet. Általában olyan meséket szerettem kis koromban, amiket manapság is - a valóságtól nagyon elrugaszkodott meséket: Holle anyó, vagy Jégkirálynős mesék...

Nemrég jártam egy helyen, a Bolhapalotában, ahol megpillantottam egy könyvet, ami kedvencem volt gyerekkoromban: Az a címe, hogy Juliska elbujdosása. Arany János írta, és nagyon szép az egész, le van rajzolva, hogy a kislány el akar bujdosni - nagyon sokat bámultam a képeket, emlékszem. A vége egy kicsit össze van csapva, mert az Apa nem is marasztalja Juliskát, mehet nyugodtan - nagyon fura, egyáltalán nem mézes-mázos, és romantikus, aztán talán egy kutyától ijed meg, és nem mer tovább bujdosni. Emlékszem, hogy még én is megcsináltam ezt, gyerekkoromban, elindultam... De én nem féltem a kutyáktól..."

Történeteket szoktam mesélni az életemből…

Történeteket szoktam mesélni az életemből a gyerekeknek, és nagyon szeretik. Nagyon szerettem gyerekkoromban hallgatni Édesanyám Édesanyjától olyan történeteket, amik vele történtek - imádtam. Talán ennek az emléke nyomán van az, hogy én is szívesen mesélek a gyerekeknek egy-egy olyan történetet, amit tátott szájjal hallgatnak, és mindig kérik, hogy meséljem el újra és újra. Van, hogy egy-egy szófordulatot nem úgy használok, és kijavítanak - már annyira emlékeznek rá.”

Éles István: „Az én nagyapám nagyon nagy mesélő volt, és olyan mesélő, aki maga találta ki hirtelen hamarjában a meséit. Misi Mókus kalandjaira aludtam el gyerekkoromban - Misi Mókus kalandjai hatszázhetvenhét felvonásban. Gyakorlatilag ez a Misi Mókus lehet, hogy én voltam, nem tudom. A meséknek tulajdonképpen már az elejére sem emlékszem, de az az igazság, a végére végképp nem, mert akkor már aludtam.

Hétköznapi dolgokat mondott: Misi Mókus kiment a Hold utcai csarnokba…

Azt tudom, hogy mindig úgy kezdődött, hogy Misi Mókus kalandjai - és akkor itt jött valami egészen elképesztő szám -, és mondta, mondta, mondta, míg el nem aludtam. Hétköznapi dolgokat mondott: Misi Mókus kiment a Hold utcai csarnokba, és ilyesmiket. Nagyon élveztem, mert a hétköznapokról mesélt, és ettől volt érdekes, mert ha a Misi Mókus is oda jár, akkor az egy nagyon jó hely lehet - ennek én is örülhettem, hogy én is oda járhatok.”

A női szeszély:

Csongrádi Kata: "Anyukám arra tanított, hogy hosszú távon minden kiderül: Tehát, ahogy a házasságban nem érdemes linkeskedni - mert kiderül -, úgy ezen a pályán sem érdemes linkeskedni. Értem ezalatt, hogy soha semmilyen feladatot nem szabad letegezni - én ezt így hívom -, tehát nem szabad félvállról venni.

Nem engedem el magam, amihez óriási fegyelemre is van szükség, de valahogy ez megtérül. Akik mellém álltak, azok évtizedek óta állnak mellettem, és akik hittek bennem, azok folyamatosan hisznek bennem - ez nagyon jó érzés.

Egy kívülálló azt mondhatja: Hát igen, játszanak. Mi is úgy mondjuk, hogy esténként megyünk játszani, de ez a játék egy végtelenül komoly dolog, és nagyon lélekből fakad. Valójában így benne lenni - ilyen mélységben, ahogy én is már művelem ezt a színészi pályát évtizedek óta - se nem bohém, se nem szeszélyes. Ez valami végtelen nagy elkötelezettséget jelent, hivatástudatot, emberszeretetet - hiszen mindenkiben az munkál, aki fölmegy a világot jelentő deszkákra, hogy jobbá tegye a lelkeket, jobbítson a világon. Ehhez eleve olyan lelki állapotba kell kerülni, amihez mélység szükséges, lelki mélység, és egyáltalán nem a bohémság, és a szeszélyesség.

A szeszély arra való, hogy tudomásul vegyük, hogy van, és aztán uralkodjunk rajta. Ne bántsunk meg vele senkit, hogy ma ilyenek vagyunk, holnap olyanok - mint az időjárás -, hanem egyfajta egyensúlyt teremtsünk a lelkünkben, és ez által a környezetünkben is. Úgyhogy a szeszéllyel csak óvatosan: El lehet játszani jópofán, színpadon, és be lehet mutatni, hogy egyszer ilyenek vagyunk - mi nők, vagy ti férfiak -, csapodárok, kedvesek, aztán fordul a szél, és másmilyenek, de nem érdemes. Nekünk, embereknek, akiknek megadatott, hogy kezelni tudjuk ezeket a szélsőséges indulatokat, éljünk vele, és teremtsünk harmóniát magunkban, a környezetünkben, és azon a néhány négyzetcentiméteren is, ami nekünk megadatott a világból. Ahogy József Attila írta: Csacsog a felszín, hallgat a mély."

Straub Dezső: „A hölgyek, amikor elpanaszolják a gondjaikat, a férfiemberben automatikus a megoldások felsorakoztatása, hiszen a férfiember úgy érzi, hogy ha a hozzá tartozó hölgyet sérelem éri, akkor meg kell védenie. Ha azt mondja az a kislány, hogy a főnöke odabent így, és így bánt vele, akkor az emberben természetesen felmerül a gondolat, hogy most akkor előveszem a sodrófát - vagy a baseball ütőt -, bemegyek, és addig verem a palit, amíg ez a viselkedés meg nem változik. Miközben a hölgynek erre egyáltalán nincs szüksége. Neki csak arra van szüksége, hogy meghallgassuk, és azt mondjuk: Ó drága, de nehéz lehet neked ott bent.

Ezt nagyon nehéz egy férfiembernek megérteni, hogy nem a saját ötletparádéját kell a hölgy elé szórni, hanem őt megérteni, és meghallgatni.”

 
Szekeres Adrien és Zoltán Erika

Itt meghallgatható

A női szeszély:

Szekeres Adrien: "Királynői állapot, amikor az ember lebeg tíz centivel a föld fölött, senki nem fontos, talán csak ő - változtathatja a kedvét, a hangulatát, a programját, mindent. Azoknak az embereknek, akik olyan szigorú napirend szerint élnek, mint én, ez nem nagyon fér bele.

A szeszély az, amikor valaki kicsit kiszámíthatatlan, vagy éppen olyan hangulata van, amilyen az időjárás - azt gondolom, hogy mostanában a nőkre ez nem is annyira jellemző. Nagyon komoly az a teher, amit visznek - ami a családot, a munkát, esetleg a karriert illeti -, és ebbe igazán nem fér bele az, hogy az ember szeszélyeskedjen, hanem inkább kőkeményen próbálunk helytállni.

Mostanában azt tapasztalom, hogy a férfiak sokkal szeszélyesebbek, mint a nők. Nagyon sok helyen látom magam körül, hogy a férfiak nagyon szépen megcsinálják a munkájukat - ezen a téren kiveszik a részüket a közös életből -, és azon kívül pedig kicsit lebegnek. Arról nem is beszélve, ha betegek, akkor meg akarnak halni rögtön - ha allergiásak, akkor vége van a világnak. Tehát egy kicsit azt érzem, hogy a nők sokkal racionálisabbak talán, mint a férfiak mostanában, vagy sokkal inkább kötelességtudóak..."

A női szeszély:

Zoltán Erika: "Egy gyönyörű lila virág - nekünk volt olyan a kertben -, és van egy sütemény is - női szeszély. Amikor azt mondjuk egy nőre, hogy szeszélyes, akkor abban benne van, hogy kicsit esetleg kapkodós, nem figyel úgy oda a dolgaira, ahogy kellene, elfelejt dolgokat, másképp csinálja, mint ahogy tervezte...

Én nem vagyok egy szeszélyes nő - engem arra tanított az anyukám is, és az élet is, hogy legyek nagyon összeszedett, és fegyelmezett. Egy szeszélyes ember megteszi azt, hogy telik-múlik a napja, és egyszer csak - mielőtt menne a következő dolgára - úgy hozza a szeszély, hogy azt mondja: Márpedig én ezt most nem csinálom, nagyobb kedvem van beülni egy kávézóba, és meginni egy jó capuccinot.

Ha valaki a baráti, vagy családi körből a szeszélyes kategóriába tartozna, akkor azzal én számolok, kalkulálok vele, és mivel kedvelem, toleráns vagyok. Az én imádott férjem például abszolút szeszélyesnek nevezhető, de ez egy pozitív tulajdonság nála. Ha nincs olyan nagyon szigorú programja egy napra beosztva, és ő úgy ébred föl, hogy azokhoz most nincs kedve, mert aznap tenni-venni fog a kertben, és az autót fogja rendbe tenni, akkor ezt így bármikor megcsinálja. Nem halaszthatatlan dolgokat tesz félre, tehát ha határidőre kell munkát, vagy valamit csinálni, akkor az természetesen más. Én sokkal szögletesebb vagyok, mert én átnézem este, hogy mik azok a dolgok, amiket el kell végezni, és akkor vagyok nyugodt, ha úgy zárom a napot, hogy mind kipipáltam, és rendben van."

Áprilisi hétköznapok:

Itt meghallgatható

Kovács Kati: "Az április nekem valahogy mindig kimaradt az életemből, csendes hónap - ilyenkor még a teniszpályák is inkább zárva vannak. A nyüzsgést szeretem, a mozgást, az embereket. Este 6-7 óra körül, pontosan olyan nyugtalan vagyok, ha nincs előadás, mint ha lenne - hozzá vagyunk szokva ehhez. Azt mondta egy orvos ismerősünk, hogy adrenalin vadászok vagyunk mi színpadi, vagy színházi emberek - akkor érezzük jól magunkat, ha feladatok vannak. Akkor vagyok boldog, elégedett, amikor nagyon sok tennivaló van - nem szeretem a csendet, nyugalmat.

Soha nem engedélyezek szabadnapot magamnak, mert akkor lelkiismeret-furdalásom lenne. Például soha nem voltam nyaralni. Nekem az a nyaralás, amikor megyek, nézem a tájat, beszélgetek emberekkel, új arcokat látok a nézőtéren - engem az szórakoztat, ami mást idegesít. Annyira szeretem ennek a pályának a változatosságát, a kiszámíthatatlanságát, azt, hogy rögtönözni kell sokszor.

Azért nem tervezek soha semmit, mert úgyis hoz az élet millió meglepetést - annyira szórakoztató tud lenni az élet legtöbbször. Hagyom magam sodortatni az élettel, és általában jól járok. Most például egy-két zenei alapot készítünk, hogy olyanokat is el tudjak énekelni, amiket nem nagyon szoktam. Stúdióba járunk, egy-két dalt felvettünk újra, kicsit más ritmusban - magyarul gyakorolunk, tanulgatunk.

Van, aki nagyon komolyan vesz mindent - magunkat sem szabad komolyan venni igazán -, mert az ember, ha csalódik, akkor nagy kudarcként éli meg. A teniszpályán, ha már sikerül egy szépet ütnöd, akkor már elégedett vagy magaddal - nincs az a teljesítmény kényszer, mint a profiknál - és ez nagyon szórakoztató. A teniszpályán nem érdekes, hogy megvernek, vagy én valakit legyőzök, mert nem baj, ha veszítek. Minek nekem egy kudarc a teniszpályán… Csak elvenné a kedvem, úgyhogy inkább győzzön a másik, én meg jókat futkározom, szaladgálok, és akkor már én vagyok a győztes a saját szememben."

Itt meghallgatható

Heilig Gábor: „Elkezd az ember molyolni a hangszerén, és akkor lehet, hogy fentről leröppen egy kis angyalka, és ad valami ötletet. Érdemes lenne utánanézni, hogy mik adják ezeket a sugallatokat: Amikor leül az ember, akkor mi az első akkord, amit megfog. Moll akkord, vagy dúr akkord? Ha moll, akkor az azt jelenti, hogy inkább lírikusabb hangulatban van az ember. Most vulgár filozofálok: Ha dúr akkord, akkor idézőjelben mondom: tökösebb hangulatban van - kedve van több dologhoz. Hogy ez mitől van, és miért, nem tudunk a végére járni - de, hogy egy csodálatos dolog, abban biztos vagyok.

Nem kötelező egyáltalán, ha az ember éppen nagyon szomorú hétköznapokat él, hogy akkor írja meg élete legszomorúbb dalát. Sőt, általában ez nálam mindig fordítva volt: Akkor jöttek ki olyan dalok, amik egy kicsit ebből kihoztak engem, tehát feldobtak. Nem az akkori állapotot tükrözte - aminek akkor egy nagyon orrlógatós, és nagyon szomorú melódiának kellett volna lenni -, hanem pontosan egy vidámabb dolog. Olyan is előfordult már, hogy amikor a legvidámabb időszakban voltam, akkor egy nagyon szép balladisztikus dalt csókolt a homlokomra valaki. Hívjam múzsának, vagy nem tudom, de nem én vagyok - és ezt szerintem sok szerzőtársam megerősíthetné -, ez egy olyan állapot, amit az ember nem is tud Isten igazából definiálni, de néha az az érzése utólag, hogy valaki súgta.

A Bródy Jancsinak van egy jó mondása: A legjobb múzsa a határidő. Ebben azért van némi igazság, de én úgy gondolom - és ne hangozzék beképzeltnek -, hogy amikor ezt már meg tudja csinálni az ember, addig azért egy bizonyos profi szintre el kell jutni - hogy a határidő előhozza az emberből azt, amivel maga a szerző is meg van elégedve. Néha segít, ha valamikorra meg kell csinálni, mert akkor nincs mese, odakényszerül az ember a zongorához, gitárhoz - ki éppen mivel, és hogyan dolgozik.

 

Van egy dallam, ami mollban kezdődik…

Ez egy hullámvasút szakma: Vannak benne mélypontok, vannak vegetációs időszakok, és van, amikor felér a hullámvasút a csúcsra, ahonnan aztán majd megint esni fog. Most egyenesen megyünk, azt nem tudom megmondani, hogy most innen lefele megy a történet, vagy fölfele. Egy nagyon jó váltás a zenében a moll-dúr váltás - általában váratlan fordulat, és nagyon jól hangzik -, csak jó helyen kell használni. Van egy dallam, ami mollban kezdődik, aztán egyszer csak átvált dúrrá, az egy hihetetlen katartikus dolog tud lenni a fülnek, és egyáltalán. Aki nem is tudja így zeneileg, hogy most éppen mi történik, az is fel tudja rá kapni a fejét - általában pozitív.

Tegnap este a feleségem - Eszményi Viki - régi kazetták között turkált, és megtalált egy 30 éves kazettát, ahol ráadásul - kuriózum, amit mondok -, a Bergendy együttes most már sajnos elhunyt zeneszerzője, és zongoristája játszott fel nekem dalokat: Latzin Norbert. Nagyon remélem, hogy ez a név a zene közelieknek még mindig nagyon sokat mond. Zseniális ember volt - a Jöjj vissza vándor című daltól kezdve, az összes ilyen nagyon nagy Bergendy dalt annak idején ő írta. Meg kell mondjam, a kazetta se nem nyávog, se nem serceg, az ég adta világon semmi baja."